Letra da Música Sika, Kasza de Kispál és A Borz
Que bom que você chegou até aqui!
Veja abaixo a letra da música que separamos para você!
Kinézek egy házat
A hegyek között mondjuk
Van mellette egy tó
Ahol majd kibontjuk
A vitorlát, ha megveszem
Szép pénzért a házat
Csak hatot kell aludni
Addig félreteszek párat
Abból a sok forintból
Amit éneklésért kapok
Nem kell sokat tudni
Csak bemondok pár nagyot
Mert az élet szolgája
A kimondott szónak
Megijesztem kicsit
Nem kapsz jó szót holnap
Nem járok meg mélységeket
A mélység nekem nem mámor
A mélység nekem nem is ûr
A mélység gyanús szekértábor
Ahol ott áll az ellenség
Hogy ne tessék bemenni
E mélység felett nem illik lebegni
Bujkálva közelebb megyek
Most a házhoz
Látom a melegét
Orrom ablakához
Nyomom, hogy érezzem
Is, és ne csak lássam
Ennyi kis orrnyomot
Már régen nem találtam
Mint ezen az ablakon
A magamé mellett
Látszik, hogy ez a ház
Másoknak is kellett
Abból a sok forintból
Amit éneklésért kapnak
Boldogan énekelnek
Míg csak meg nem halnak...
A hegyek között mondjuk
Van mellette egy tó
Ahol majd kibontjuk
A vitorlát, ha megveszem
Szép pénzért a házat
Csak hatot kell aludni
Addig félreteszek párat
Abból a sok forintból
Amit éneklésért kapok
Nem kell sokat tudni
Csak bemondok pár nagyot
Mert az élet szolgája
A kimondott szónak
Megijesztem kicsit
Nem kapsz jó szót holnap
Nem járok meg mélységeket
A mélység nekem nem mámor
A mélység nekem nem is ûr
A mélység gyanús szekértábor
Ahol ott áll az ellenség
Hogy ne tessék bemenni
E mélység felett nem illik lebegni
Bujkálva közelebb megyek
Most a házhoz
Látom a melegét
Orrom ablakához
Nyomom, hogy érezzem
Is, és ne csak lássam
Ennyi kis orrnyomot
Már régen nem találtam
Mint ezen az ablakon
A magamé mellett
Látszik, hogy ez a ház
Másoknak is kellett
Abból a sok forintból
Amit éneklésért kapnak
Boldogan énekelnek
Míg csak meg nem halnak...
Outras Músicas de Kispál és A Borz
Conheça aqui outras músicas de Kispál és A Borz que você poderá gostar.
?rjárat60-as ÉvekA Honi Csillagászat FejlõdéseA Következõ BuszonA Pécsi SzálA Rétek HalványakA Vadnyugat Története Indián SzemmelÁgy, AsztalApa Anya éS A KíGyóAutók A Tenger FeléBarlangban DobolokBársonyfüggönyBujtogatóCsigaDal PoharakrólÉjjeli LámpaEl?re, IllériÉs Hogyha Máshová KerülFöldtörténetForradalmárFûben AlvóHa Az éLetbenHalszívHang éS FéNyHellóHoldutazásHúsrágó, HídverõHuszárnótaIlyesmiJó A Világ VégéigJönni Fog Egy LovasKényszer, érdek, ösztönéletKicsi CsillagKicsit FeldobLefekszem A HobaLevesek PorbólMacskaNagyapa Kileste NagyvilágNaphoz HolddalNapos OldalNeked NemNémet MérnökénekRajtakaptálRezervátomSültkrumpliSzécsi PálSzeretek, SzeretekSzíVrabláSSzõkített NõTejjel KifliTingli-tangliTökéletes HelyettesUfoVolumeZáR Az éGboltZsákmányállat
Baixar Música Sika, Kasza (Kispál és A Borz) em MP3
Você pode baixar (fazer o download) ou ouvir diretamente a música Sika, Kasza de Kispál és A Borz no seu celular ou computador através do player abaixo.
Ouvir "Sika, Kasza"na Amazon Music UnlimitedOuvir "Sika, Kasza"
na Amazon Music UnlimitedBaixar Música Agora!
Ficha Técnica da Música Sika, Kasza
| Número de Palavras | 109 |
| Número de Letras | 1153 |
| Intérprete | Kispál és A Borz |
Na tabela acima você vai encontrar dados técnicos sobre a letra da música Sika, Kasza de Kispál és A Borz.
